Történt egyszer, még 1999-ben, hogy néhány lelkes ember megalapította a Tiszaújvárosi Közösségi Rádió Egyesületet.
A szándékuk nem volt kétséges: az éterből kívántak szólni a hallgatókhoz. Ez a nemes cél a következő évben meg is valósult, 2000-ben megkezdődött akábelrádiós időszak. A műsorok készítői nagyrészt lelkes amatőrök voltak, zömében a középiskolás korosztályból. Egy Bartók Béla úti piciny helyiségből, napi tizenkét, majd huszonnégy órán át sugározták az adást a kábelen.
2001 végén az ORTT frekvencia-pályázatot írt ki, közszolgálati rádió működtetésére. Fordulópontot jelentett a Rádió 35 történetében, hogy megnyerte ezt a pályázatot, holott több környékbeli rádió is ringbe szállt a frekvenciáért.
2002. október 25-től tehát a Rádió 35 szól az FM 89,6-on, mint közműsor-szolgáltató. Aki Tiszaújváros 50-60 kilométeres körzetén belül erre a sávrakapcsol, az minket hall, de természetesen az interneten is figyelemmel kísérhetik műsorainkat.
Hogy meddig is?
Mivel a hét évre szóló sugárzási jogot öt évvel meghosszabbították, 2014. február 15-ig biztosan SZÓL A RÁDIÓ!!!
Hallgassák!



Este tíztől reggel ötig a Dzsesszertet, reggel hattól a Reggeli hírvadászt, héttől az Önindítót, nyolctól ismét a hírvadászt, majd jön a Téma, a Magyaróra. Hétfőn, szerdán és pénteken 11 órától Country járatra szállhatnak, kedden és csütörtökön ugyanebben az időben a Civilidő című műsort hallhatják. A Déli hírvadász után a napi Témát ismételjük, majd indul a délután a Crazy Jam-mel, folytatódik a Délutáni rendeléssel, amikor "Kis doktor" a kívánságaikat is teljesíti. A 17 órai Délutáni hírvadászt követően esti beszélgetések, zenék következnek, majd Kis éji zenével araszolunk át az éjszakába. Hétvégén is érdemes ránk hangolni, hiszen a délelőtti és kora délutáni magazinok sok-sok érdekes témát, zenét kínálnak a hallgatóknak.
Elérhetőségeink:
Levelezés:
3580 Tiszaújváros,
Szent István út 13.
Szent István út 13.
Telefon: 49/542-896
Sms:30/ 897-9700
Email: info@radio35.eu
Sms:30/ 897-9700
Email: info@radio35.eu
Reklámértékesítő:
Bariné Zsigmond Emese
médiatanácsadó
médiatanácsadó
Fax: 49/542- 897
Mobil: 30/689-0828
Email: reklam@radio35.eu
Mobil: 30/689-0828
Email: reklam@radio35.eu
Zenei kívánságok, kérések: